Előkerült a méltatlanul a szekrény mélyére rejtett römertopf az aktuális VKF hívószavára. És a római tálas szakácskönyvem is. Fellapoztam, receptet választottam, majd sehol égen-földön nem kaptam gerslit, a Garay piacon két helyen mondták, hogy az orrom előtt fogyott el. No, mi hasonlít legjobban a geslire? A tarhonya, legalábbis kinézetre. Gáz gizi :)
Az egytálételek egyébként nagy barátaim, blogoltam is már belőlük néhányat, de most, hogy átnéztem, egészen alapdolgok hiányoznak, úgy mint a székelykáposzta, a lucskos káposzta, sorra kerülnek ezek is.
Hozzávalók:
A római tálat bő egy órára hideg vízbe áztattam. Közben megmostam, szárazra töröltem és felkockáztam a húst. A zöldségeket is megtisztítottam és kisebb kockákra vágtam. A tál aljába terítettem a húst, megsóztam, rászórtam a zöldségeket, és újra megsóztam. A paradicsompürét kis vízzel higítottam és egyenletesen elosztottam a zöldségágyon, majd rátettem a tál tetejét, és betettem a hideg (!) sütőbe, majd bekapcsoltam 200 fokra. Amikor a sütő felmelegedett, onnantól számított 80 percig sütöttem első körben a zöldséges húst, közben egyszer átkevertem az addigra alaposan szaftosodó ragut.
Eközben felolvasztottam a zsírt, és megpirítottam rajta a tarhonyát. Felöntöttem kétszerannyi vízzel, sóztam, és majdnem készre pároltam. A 80 perc elteltével a húshoz adtam a tarhonyát, alaposan megborsoztam, rászórtam a pirospaprikát, jól átkevertem, és újabb 30 percet sütöttem. Tálaláskor frissen vágott petrezselyemmel szórtuk meg.
3 bőséges vagy 4 madáradag. Bajtala István - Marczinek László - Pető Mária Római tál c. szakácskönyvében találtam a Húsos kása nevű receptet

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Konyha. Narancsárga. Olyan moeses.

RSS
roamai talban minden egytaletel nagyon finom, es persze az a jo hogy nem allandoan a tuzhely kozeleben forgolodni es izzadni..