VKF VIII - Chicken jalfrezi

Dombon ülő fűcsomó legyek, ha azt mondom, nem tudtam rögtön a forduló kiírásakor, mivel készülök más bőrébe bújni. A receptért sem kellett messzire mennem, csak felütöttem a nemisbékától kapott Simple Indian Cookery-t, és kedvemre válogathattam kis kedvenceim, az indiai ételek között. Bár a konyhám jól felszerelt (és végre minden a helyére is került :) különleges fűszerek beszerzésére nemigen lett volna időm, hiszen éjt nappallá téve készülök a kiállításra, így maradtam egy sima kis jalfrezinél.

Hozzávalók:

  • 70 dkg csirkemellfilé
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 teáskanál őrölt kömény
  • kétkéshegynyi chillipor
  • 1 teáskanál őrölt koriander
  • másfél teáskanál gyömbér
  • 2 teáskanál curry
  • 1 teáskanál só
  • 1 hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1-1 zöld és piros húsú paprika
  • 40 dkg paradicsom

Elkészítés:

Az olajat felforrósítom, rádobom a köményt, és két percig erős lángon pirítom, majd rádobom a negyedkarikára vágott hagymát, zúzott fokhagymát, kockákra vágott paprikát, ekkor megszórtam az őrölt gyömbérrel is, közepes lángon 5 percig kevergettem. Belekerült a curry, a chilli, a koriander és a só, és löttyintettem alá egy kis vizet, ezzel még vagy két percig elfoglaltam a fakanalat :) Rádobtam a csirkekockákat, fehéredésig sütöttem, majd hozzáadtam a szintén kockázott paradicsomot, lefedtem, és negyed óra múlva lezártam a lángot. Közben a rizs is elkészült.

(A recept valójában az Ultimate chicken cookbook-ból való, és még egyszer régesrégen nemisbéka adta közzé az index Konyha-trükkök topikján.)

Kategóriák

Husi

Komment

Eddig 4 komment érkezett

  1. sipric:
    2007. 09. 02. 23:46

    egyértelmű :D gratula :)))

  2. Éva:
    2007. 09. 03. 7:28

    ááááááááááááááááááá:)))))))))))))))

  3. Ana:
    2007. 09. 03. 22:23

    nagyon jó lett :D

  4. moes:
    2007. 09. 04. 8:14

    köszi :) annyira adta magát, bevillant az indiai, és aztán sima ügy volt :) (csak "anyóst" kellett meggyőzni, hogy én akarok főzni)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.